"Damjanich János, egyike az 1848-49-iki szabadságharc leghívebb s legvitézebb katonáinak s az aradi vértanuknak, született a bánsági 2-ik határőrezred Sztása községében 1804. dec. 8., meghalt 1849. okt. 6. A császári hadsereg 61. számú gyalogezredében kezdte meg hadi szolgálatát, ahol fokonkint századosi rangra emelkedett. Ily állásban találta az 1848-iki nagy átalakulás, melynek folytán a magyar kormány közbenjárására a Szegeden megalakított s csakhamar híressé vált 3-ik honvédzászlóalj őrnagyává neveztetett ki. A gyakorlatlan ujoncokból álló zászlóaljat rendkívüli eréllyel rendezte, oktatta s fegyelmezte a szigorú, de igazságos, s azért népszerű katona, s a 3-ik honvédzászlóalj, vitéz őrnagya példája által lelkesítve, csakhamar kitünteté magát a pártütő rácok elleni csatákban. Nemzetiségére nézve óhitü szerb volt ugyan, de legnagyobb ellensége és legveszedelmesebb ostora lett a magyar testvérek ellen fellázadt fajrokonainak. Egy kiáltványban kiirtással fenyegeti őket, kijelenti, hogy utoljára magát is főbelövi, mint utolsó rácot. 1848 vége felé, együttműködve Kis Ernő és Vetter tábornokokkal a fellázadt alvidéken, az alibunári s lágerdorfi győzelmeket ő vívta ki, személyesen vezetve a rohamot a híres csatákban, vitézsége méltó díjául ezredessé neveztetvén ki; az 1849. év elején pedig, midőn a Bánságban működő hadsereg nagyobb része a Közép-Tiszához rendeltetett fel, Vécsey tábornoktól a 3-ik hadtest parancsnokságát vette át; ekkor már maga is tábornok. Hadteste bámulandó hősiességgel követte mindig elől járó vezérét a csatákba s mindig csak győzött, sohasem hátrált, s a legdöntőbb ütközetek szerencsés sikerét leginkább neki köszönhették. 1849 márc. 5-én e hadtesttel vívta ki a nagyfontosságú szolnoki győzelmet, mely alkalommal Karger osztrák hadvezér dandára csaknem teljes egészében megsemmisült, s mely a következő győzelmek láncolatának dicsőséges előjátéka volt. E csatákban a 3-ik s 9-ik zászlóalj s a veressipkások csodával határos dolgokat vittek végbe. Midőn megkezdődött a magyar hadsereg általános előnyomulása a főváros felé Görgey fővezérlete alatt, Damjanich e hadjáratban is előkelő részt vett. A tápióbicskei csatában, hol Klapka hadtestét Jellachich túlnyomó serege tetemes veszteséggel járó visszavonulásra kényszeríté, a segélyére érkező Damjanich vitézsége fordítá meg a csata sorsát, s ő változtatá a fenyegető kudarcot fényes győzelemmé, hasonlóképpen Isaszegnél április 6- án. Az április 10-iki váczi csatában Damjanich hadteste szintén jelentékeny részt vett, azonban diadalai legmagasabb tetőpontja az április 19-én vívott nagysarlói ütközet volt, melynek természetes és szükséges következménye lett a komáromi vár célba vett fölmentése. Damjanich április 18., Görgey fővezérsége alatt álló hadsereg derekával Kálnán állomásozott, s megtudván, hogy 20 ezer császári katona Nagysarlón tart állomást, Aschermann vezérkari főnöke segélyéval azonnal megtette a szükséges intézkedéseket, 19-én hajnalban megtámadta az ellenséget s iszonyú nehéz harc után, kartácszápor közt, oly vakmerően rohant előre, hogy délfelé már az ellenség futásnak eredt s a hely a magyar sereg birtokában volt. A komáromi vár felszabadítása után, melyben Damjanich hadteste szintén jelentékeny részt vett, Görgey, ki személyesen akarta vezetni Buda ostromát, Damjanichnak adta át ideiglenesen a hadügyi tárca vezetését, melyet ekkor, bár a kormány székhelyétől távol, ő viselt. Ekkor azonban Damjanichot, s ez által a szabadságharc ügyét, az a váratlan szerencsétlenség érte, hogy a Debreczenbe indulása előtti napon, kocsizás közben, szekere felfordult s lábát bokában eltörte, s hosszabb ideig ágyhoz volt szögezve. Annyira azonban mégis fölépült, hogy bár csatába többé nem mehetett, július hó elején, midőn a forradalmi kormány a fővárost másodszor is kénytelen volt elhagyni, levitethette magát az aradi várba, melynek parancsnokságát rábízták. A várat védelmi állapotba helyezé, s midőn a világosi fegyverletétel után a császáriak ostrom alá fogták Aradot s alkudozót küldtek hozzá a várba, ennek átadását kívánva, ő alkudozni nem akart s végre azt izente, hogy <<az aradi várat egy szál kozáknak is megadja, de az egész osztrák sereg ellenében, utolsó csepp vérig védi magát>>. Midőn aztán a vár átvétele Buturlin orosz tábornokra bizatott, ennek meg is adta magát és Damjanich, mint kegyelemre bízott fogoly, az osztrákoknak kiadatott. A fogoly hős az elfoglalt várban hadi törvényszék elé állíttatott s 12 tábornoktársával együtt halálra ítéltetett; őt nyolc társával bitófán végezték ki. Bátorsága s lelki ereje és nyugalma azonban a vesztőhelyen sem hagyja el, s midőn a kivégzés helyére bénultsága miatt szekéren vitetve, későbben érkezik s több vitéz pályatársát látja maga előtt kivégeztetni, azt a derült megjegyzést teszi: <<mily furcsa dolog, hogy én, aki az ellenséggel szemközt mindig elől jártam, most, mint utolsó zárom be bajtársaim hősi menetét>>. Rendkívüli bátorsága, határozottsága, elszántsága a veszélyek közt s bámulandó halálmegvetése, kitartása és lángoló hazaszeretete Damjanichot a forradalmi hadsereg legtöbb sikert s eredményt felmutató, fényes győzelmeket arató vezérévé tette." RÉVAI NAGY LEXIKONA V. kötet, 266-267. oldal RÉVAI TESTVÉREK IRODALMI INTÉZET RÉSZVÉNYTÁRSASÁG, 1912. Budapest

Erasmus+, Görögország, Kréta

Szlovákia, Szliács